„A játszótéren ült, figyelte a kisfiát, ahogy homokvárat épít. Egy pillanatra elképzelte, hogy ketten vannak – hogy a kistesó is ott ül mellette, nevet, totyog….De a kistesó nincs ott. És senki sem érti, milyen érzés ez.”
„Legalább van egy egészséges gyereked.” „Idővel jobb lesz.” – Ezek a mondatok úgy vágtak, mint a kés, pedig jószándékkal mondták.
Voltak, akik próbáltak segíteni, de nem tudták, mit mondjanak. Mások inkább elkerülték a témát. Az anya egyedül volt a fájdalmával. És közben valami eltört benne. Már nem bízott másokban, semmiben sem. Nagy szüksége lett volna arra, hogy valaki igazán meghallja, de senki sem tudta, hogyan legyen jól mellette.
És önmagában sem bízott többé. Mintha ő maga is kudarc lenne. Mintha elveszítette volna nemcsak a kicsijét, hanem saját magát is.
De miért nem múlik már el ez az egész, miért van vele mindig?
Szomorú, eltemetett anyai történetek, elásott érzések, elakadt gyászok…
Ha magadra ismersz mások történetében, tudd: nem vagy egyedül. A fájdalmad számít. Te magad is számítasz. Nem kell egyedül végigcsinálnod. Ahhoz is bátorság kell, hogy segítséget kérj – de érdemes. Magadért. És a családodért.
Ér segítőhöz fordulni! Számítasz!
Ha úgy érzed, hogy szakmai támogatásra van szükséged, keress minket bátran!